Sajtómegjelenések


Először indul pénteken magyar népi gyógyászat tanfolyam Erdélyben. Erről kérdeztük Gáj Nándor szervezőt.
nepigyogyaszat_b
A népi gyógyászat tudásanyagában együtt élnek a racionális és irracionális gyógymódok, ezek közösen alkotják a gyógyító hagyományt, tudást, biztosítják a kívánt terápiás hatás – áll a magyar lexikonokban a népi gyógyászat leírásánál. Egy komplex rendszer részeiként – sok egyéb elem mellett – megtalálhatók benne a gyógynövények, a különböző kenő- és csontkovács-technikák, borogatások, ráolvasások, varázslások, imák és olykor a gyógyulást segítő szent helyek. Ebben az irányban szervez képzést a Hajlék Egyesület.
–  Honnan jött az ötlet, hogy ilyen képzést szervezzetek?
– Már régóta ismerjük ezt az irányvonalat, amelyben emberek visszatérnek a hagyományos gyógymódokhoz, kúrákhoz és kevésbé folyamodnak gyógyszerekhez. Főleg az interneten, de személyesen is találkoztunk előadókkal, gyógyítókkal az elmult évben és páran elhatároztuk, hogy
újratanulnánk ezt a tudást. Mivel ilyen képzés csak Magyarországon van, elhatároztuk, hogy megszervezzük egy kicsit közelebb, itt Erdélyben.

–  Mit ad ez a képzés, mi a tananyag?
–  A régi időkben sok olyan utat ismertek, amivel nemcsak egy kis megfázást, hanem akár egy ficamot vagy egy komolyabb megbetegedést kezelni tudtak. Ebből a tudásból ma is maradt fent falukon, de egyre kevesebb. Ezeket fogjuk újra elsajátítani, az inazást, csontkovácsolást, gyógyfüvek ismeretét és használatát, mézzel, léppel való gyógyítást, és mivel ugye Erdélyben vagyunk a gyógyfürdők használatát is. Sajnos „Magyar Népi Gyógyász” elismert oklevelet nem kapunk, véleményem szerint ezt nehéz lenne itt elfogadtatni, azonban a képzésben benne van egy alapmasszázs kurzus is, ami elismert oklevelet ad. Ez a tény azonban nem sok embert érdekel, sokan csak a tudásért jönnek el.

– Vannak jelentkezők?


–  Azt tudom mondani, hogy egy hónap hirdetés után már 27 jelentkezőnél tartunk, még van 3 hely, amire főleg háromszéki, csíki, illetve udvarhelyszéki jelentkezőket várunk, de természetesen senkit sem utasítunk vissza, aki előbb jelentkezik azt fogadjuk el. Érdeklődni a www.hajlekegyesulet.blogspot.com  oldalon lehet.


http://www.szekelyhon.ro/hirek/tarsadalom/magyar-nepi-gyogyaszat-erdelyben

1 megjegyzés:

  1. Dr. Aradi Éva – PhS Bakk István – Prof. Dr. Gyárfás Ágnes: Múlt és Jelen. A pateszi pecséthengerektől a Kárpát-medencei szkítákon át az indoszkítákig, Bakk Endre Kanonok Alapítvány, Traditió 1. Szerkesztő: PhS Bakk Erzsébet
    https://www.youtube.com/watch?v=kKyc1YDw-jU

    PhS Bakk István: Rákóczi seregében az Úr szolgálatában. Elhangzott XLVI. Magyarságtudományi Napon 2019.
    https://www.youtube.com/watch?v=QwrAStY741s
    PhS Bakk István: Pálos szerzetesrend Magyarországon. Előadás Isaszegen.
    https://www.youtube.com/watch?v=EWztvzgf7nE

    VálaszTörlés